|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 30 találat | lapozás: 1-30 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Péter Alpár 2001. március 27.Irodalmi gyűjtemény jelent meg a Temesvári Magyar Diákszervezet kiadásában. A diákírók, -költők verseit, prózai írásait tartalmazó kiadványt, a prOfun immár hatodik alkalommal jelent meg. A prOfun alig notesz-formájú kiadvány, a borító Péter Alpár munkája. Összesen hét diák: Csetre Borka, Andrássy J. Géri, Hadnagy Lóri, Kobi Brian, Péter Alpár, Fischer Botond, Eszteró M. Rose irodalmi alkotásait tartalmazza a kiadvány. Az ifjú szerzők egy része álnéven írt, és a beszélgetés ideje alatt sem vállalták munkáikat! A szervezők néhány temesvári felnőtt írót /Anavi Ádám, dr. Bárányi Ferenc és Illés Mihály/ hívtak meg estjükre. /Magyari Sára: Megjelent a prOfun hatodik kiadványa. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27./2001. szeptember 15.Péter Alpár első kiállításán, Sepsiszentgyörgyön könyvdobozokat mutatott , amelyek egy csigát vagy egy pénztárcát rejtenek. Fel kell lapozni ezeket a könyveket. A folyamat grafikai ábrázolása nyomon követhető. /Bogdán László: Tárlat Sepsiszentgyörgyön. Péter Alpár ,,könyvei". = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./2002. március 1.Febr. 23-án Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban került sor a tavasznyitó képzőművészeti tárlatmegnyitóra. A kiállításra nagyváradi, sepsiszentgyörgyi és bukaresti képzőművészek küldték el alkotásaikat. Salamon Ferenc igazgató elmondta: a kiállított munkák változatosak – agyagból, acélból, gipszből, papírból, üvegből, kartonból és textíliából készültek –, viszont tematikájukban közösek, közös vonás bennük az emberközpontúság. A kiállításra Bányai Sz. Katalin, Trifán László, ifj. Petrovits István, Suciu Sándor, Faluvégi Tünde, Péter Alpár, Hajdú Enikő, Kolumbán Hanna, Kovács Géza, Petrovits István és Csapó Réka képzőművészek küldték el munkájukat. /-bartos-: Tavasznyitó tárlat a Vigadóban. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), márc. 1./2002. december 24.Pákéban dec. 22-én a református gyülekezet, a faluközösség és a faluból elszármazottak felidézték a százesztendős kolozsvári Mátyás-szobor talapzata tervezőjének emlékét. Pákéi Pakey Lajos építész életét és munkásságát Kisgyörgy Zoltán ismertette. Jelen volt Márkos Ervin, a Pakey tervezte fogarasi unitárius templom szórványlelkésze. Pákéban leleplezték a templom belső falán elhelyezett Pakey-emléktáblát, melyen a Pakey-portré Péter Alpár sepsiszentgyörgyi fiatal képzőművész munkája. Az emléktábla szövege a következő: "A faluból származó / Pákéi Pakey Lajos / 1853-1921 / műépítész emlékére. / A kolozsvári Mátyás-szobor / centenáriumának alkalmából / (1902-2002)". /(Kisgyörgy): A tűz szüntelen égve maradjon... Pákéi Pakey Lajosra emlékeztek Pákéban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 24./2004. november 17.Nov. 16-án megkezdődtek a régió több települését átfogó Erdővidéki Közművelődési Napok. A rendezvényt a két társszervező, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Demeter László és a baróti művelődési ház igazgatója, Lászlóné Varga Jutka nyitotta meg. Az első rendezvény a Megálló kortárs vizuális műhely tagjainak /Albert Levente, Daczó Enikő, Kolumbán Hanna és Péter Alpár/ tárlata volt. Ezután a baróti Elveszett Világ Természetvédő, Turista- és Barlangászegyesület elnökének, Dénes Istvánnak a Csodálatos mészkővilág című előadása következett. /(hecser): Megkezdődtek az Erdővidéki Közművelődési Napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./2004. november 23.Véget értek a XII. Erdővidéki Közművelődési Napok Baróton. Bemutatta első régészeti gyűjteményét az Erdővidéki Tájmúzeum. Demeter László, a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, a múzeum még használhatatlan. A közművelődési napokon sikeres volt Sylvester Lajos előadása, Kónya Ádám II. Rákóczi Ferencről szóló ismeretterjesztője és Jánosi József Háromszéki táncok című kötete is. Megnyílt a Megálló vizuális műhely tagjainak /Albert Levente, Daczó Enikő, Kolumbán Hanna és Péter Alpár/ kiállítása. Bardócon és Olaszteleken bemutatták Benkő Józsefnek a kézirat elkészülte után 233 évvel, idén kiadott Filius Posthumus című egyháztörténeti kötetét. A komolyzene kedvelői a Kájoni Consort együttes régizene-hangversenyén vehettek részt. Fellépett a baróti római katolikus ifjak BAKI együttese, a vargyasi Csudálókő néptánccsoport, az Erdővidék néptáncegyüttes, a diákcsapatok pedig a Ki mit tud Bölöni Farkas Sándorról? című vetélkedőn mérkőztek. A közművelődési napokkal párhuzamosan zajlott Baróton a TUDEK, 2004 elnevezésű, diákok számára kiírt Kárpát-medencei tudományos verseny erdélyi döntője. Közel 120 dolgozatot mutattak be a diákok. /Benkő Levente: Múzeum nincs, tárlat van. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./2005. február 5.Budapestről küldte a Kárpát-medencei Kastélykrónika című folyóirat első évfolyamának első számát a főszerkesztő és művészettörténész, Várallyay Réka, a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Kárpát-medencei referense, aki több alkalommal volt Háromszék vendége, Kézdivásárhelyen szakrális kiállítás szervezője. A rangos kivitelben, negyedévente megjelenő kiadványt az említett hivatal indította útjára, és benne húsz szerző tárgyi és szellemi örökségekkel foglalkozó írását közli nemcsak magyarországi, hanem a regionális szerkesztőségek (Felvidék, Kárpátalja, Erdély,Vajdaság, Délvidék, Burgenland) közreműködésével. A félszáz oldalas folyóirat kötődik Háromszékhez és Erdővidékhez. Fehér János baróti művészettörténész és Kisgyörgy Zoltán a vargyasi Daniel-kastélyt és annak hajdani életét mutatja be. A vizuális lapterv egyik készítője a Sepsiszentgyörgyön élő, tehetséges grafikus, Péter Alpár. /Kisgyörgy Zoltán: A régiók örökségei egy helyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./2006. február 4.Tizenkilencedik állomásához érkezett a háromszéki sajátosságként elkönyvelhető Megálló kortárs képzőművészeti kiállítás-sorozat. Február 3-án Sepsiszentgyörgyön, a Képtárban Albert Levente és Péter Alpár mutatta be installációit, illetve utóbbi performanszát is. /(L.): Képaláírás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 4./2006. június 29.A falunapra színes fotókkal és a község címerével ellátott programfüzetet adtak ki Árkos napja címmel. Árkos, szülőfaluja históriáját Kisgyörgy Zoltán mondta el. A község erejéből, lehetőségeiből állt össze ez a népünnepély, amelyre a magyarországi testvértelepülés, Mezőtúr önkormányzatának küldöttsége is eljött. Mezőtúr tartalmas, de jelképes értékű segélyszállítmánnyal lepte meg Árkost a december 5-i népszavazást követő napokban. Ezt köszönte meg az árkosi polgármester. A létszámában megcsappant helybeli dr. Gelei József nevét viselő iskola tanulói szolgáltatták az ünnepség színpadi műsorát. Bálint Zoltán, a Bástyamúzeum mindenese az erdélyi üveg- és porcelánipar termékeiből rendezett kiállítást. Nyersvasból öntött vasalókból is volt kiállítás a Végh Béniám Unitárius Kultúrotthon előtt. Rendhagyó képzőművészeti kiállítást is rendeztek: az Árkoshoz valamiféle szállal kötődő képzőművészek – Ütő Gusztáv, Péter Alpár, Máthé Veronika és mások – alkotásait Élthes Barna képzőművész mutatta be. /Kisgyörgy Zoltán: Népünnepély Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 29./2006. szeptember 9.Hat megyéből harminc ötödik-kilencedik osztályos diák táborozott a héten Benedekmező házikóiban: a Cimbora gyermeklap legszorgalmasabb olvasói. Programjuk gazdag és változatos volt: még a szobrászkodásba is bele kóstolhattak (Péter Alpár képzőművésszel), versfaragásba (Szonda Szabolcs költővel), drámajátékokba és a történelembe is Kónya Ádám volt múzeumigazgató 1956-os előadásával. /(demeter): Cimborázni jó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 9./2007. január 16.Január 15-én az Árkosi Művelődési Központ Istálló Galériájában megnyílt Péter Alpár könyv- és folyóirat-illusztrációiból válogatott grafikai kiállítása. A Budapesten már kétszer kiállított anyagot olyan szerzők ihlették, mint Benedek Elek, Lázár Ervin, García Lorca, Bogdán László, Bánffy Miklós, de van indián mese és Saint-Exupéry is. /(a. l.): Ahol a rajz az úr. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 16./2007. február 27.Nyílt napokat szervez a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Február 26-án könyvkereső játékkal indult a rendezvénysorozat, a Varázskuckóban pedig mesét hallgathattak, gyöngyöt fűzhettek az apró látogatók. Február 27-én az olvasóteremben exlibrisekből, majd az olvasók által megrongált könyvekből nyílik „tárlat”, utána az Európai Unió és a fiatalok címmel tartanak előadást. A követező napokban Péter Alpár tart műhelybeszélgetést Hogyan lesz a kéziratból könyv? Címmel. Az „eltűnt” könyveket az előtérben elhelyezett dobozba lehet „becsempészni”. /Doboz várja az „eltűnt” könyveket. = Krónika (Kolozsvár), febr. 27./2007. szeptember 17.A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt a Maybe2 című tárlat. A kiállított művek javarészt a verbalitáson alapszanak. „Mára már nincsenek híreink” – hirdeti magát az egyik művész. Az első Maybe kiállításra 2002-ben került sor, akkor 24 fiatal alkotó mutatkozott be. „A Maybe-generáció tulajdonképpen a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceumban végzett képzőművészekből áll” – magyarázta Szabó Ágnes Evelin, a Maybe egyik szervezője. A kiállított munkák egy része közös alkotás, így a 23 kiállító közül többen is dolgoztak egy-egy munkán. Olyan műveket bocsátottak közszemlére, amelyek még nem voltak kivitelezve, és nem is lesznek, ezért is adták az idei Maybe-nek a Terv-Művek megnevezést. Tanácskoztak a térség kortárs művészetének problematikájáról, Ütő Gusztáv képzőművész, az Etna Alapítvány elnökének moderálásában. Felszólalt többek között Damokos Csaba, akinek nevéhez a Járda fesztivál fűződik. A meghívottak közt jelen volt Kerezsi Nemere, a Köztes Terek Hordozható Múzeumának képviselője, Toró Attila, aki a Képvidék fotóstáborok alapembere, Péter Alpár, az Art Station Megálló rendezvény képviselője, illetve a kézdivásárhelyi Vetró Barnabás, az UdvarTér kortárs művészeti mozgalom felelőse. /Illyés Judit: Szentgyörgyi Terv-Művek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./2007. október 15.Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban az anyaországból Bráda Tibor, Dréher János, Szotyori László, Váli Dezső, Sepsiszentgyörgyről Miklóssy Mária, Péter Alpár, M. Péter János, Ütő Gusztáv és Vinczeffy László négy-négy festménnyel szerepelt. A budapesti kezdeményezésű magyar festészet napja ünneplését határokon túlra terjesztették. Most számos magyarországi város mellé Lendva, Csíkszereda, Dunaszerdahely és Sepsiszentgyörgy is felzárkózott. /Albert Levente: Összmagyar festészet napja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 15./2008. október 15.Október 15-én egyszerre nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban és Budapesten az Olof Palme Házban a magyar festészet napja tiszteletére rendezett ikerkiállítás. Ugyanazok a székelyföldi és budapesti művészek vesznek részt mindkét tárlaton. Székelyföldiek: Albert Levente, Bob József, Botár László, Deák Barna, Fekete Zsolt, Haller József, Keresztes Györgyi, Kiss Ármánd Zoltán, Kiss Béla, Kosztándi Jenő, Miklóssy Mária, Oláh Tibor, Péter Alpár, Schneller Mária, Siklódy Tibor, Szabó András, Szabó Árpád, Szabó H. Tünde, Szabó Zoltán, T. Várhelyi Imola, Tompos Opra Ágota, Turcza László, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László, Vorzsák Gyula. Az ikerkiállításnak 15-én Budapesten lesz a megnyitója, Csíkszeredában pedig 28-án a záróünnepélye. /A magyar festészet napja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./2008. november 8.Gyermekeknek szánt kiállítás volt, megtekinthették Péter Alpár meseillusztrációit Sepsiszentgyörgyön, a még mindig befejezetlen Lábas Ház nagytermében. A nemrég elhunyt Bálint Ágnes huszonöt éve született könyve, az Egy egér naplója a bemutató elején elfogyott, de fognak még a könyvből rendelni. /Demeter J. Ildikó: Cincogó tárlat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./2009. április 1.A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban április 1-jén Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Sipos Gaudi Tünde, Péter Alpár és Vetró Bodoni Zsuzsa háromszéki útirajzait megörökítő kötetét mutatják be /Háromszéki útirajzok/, mely a Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadásában jelent meg. Az alkotók csaknem mindegyike fiatal művész; szerteágazó tevékenységük mellett vállalták a háromszéki vándorlást és e klasszikus műfaj felelevenítését. A kiállításon látható a kötetben szereplő csaknem száz grafika. /(-):Kiállítás és könyvbemutató. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./2009. június 13.A miklósvári Kálnoky-kastély nagy része nem lakható, de így, megkopottan is ideális otthont nyújt kiállítások számára. Ezt hangsúlyozta Demeter János megyei tanácsi alelnök is a hat képzőművész – Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Péter Alpár, Sipos Gaudi Tünde, Vetró Bodoni Zsuzsa – munkáiból álló, Háromszéki útirajzok című kiállítás megnyitóján, illetve a tárlat anyagát tartalmazó könyv bemutatóján. A közel száz fehér-fekete rajzon a megye ismert templomai, kastélyai, udvarházai mellett helyet kaptak szomorúbb külsejű, de a magyar szemnek és észnek sokat mondó, történelmi korszakról mesélő portái, sőt, rég az elhunytak emlékét őrző temetők is. /(Hecser): Útirajzok a Kálnoky-kastélyban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 13./2009. október 17.A magát kistelepként hirdető pillanatnyi csoportosulás a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár előcsarnokában mutatkozott be a hét végén. Málnásfürdői nyári táborozásuk terméséből válogatott egy kiállításra valót a székelyföldi művészeti líceumok legjobbjaiból összeverődött húsz diák. A Péter Alpár képzőművész szervezésében zajló alkotótáborban jelen volt a grafika, festészet, szobrászat, performance, installáció és fotó. /(A. L.): Telep. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./2014. szeptember 8.Bartók Béla nyomábanA hétvégén tartotta kihelyezett ülésszakát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozata Jobbágytelkén abból az alkalomból, hogy a faluban Bartók Béla 1914-ben tett látogatást. A záróünnepség vasárnap délután a falumúzeum udvarán vette kezdetét, ahol a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar hét dalt adott elő a Bartók által itt gyűjtött anyagból, Galányi András akadémikus szavalta el Bóda István Bartókhoz írt versét, majd Nagy Zoltán magyarországi művész szólt az általa készített kerámia emlékkompozícióról. Amikor felkérték a feladatra, az Erdő, erdő, erdő című népdalt találta a legkézenfekvőbbnek az alkotó: az erdőt egyetlen fa jeleníti meg, de ott van a tizenkét madár és néhány információ a zeneszerző 1914. évi nyárádmenti gyűjtőmunkájáról. A száz kerámialapból összeállított zománcozott kültéri alkotást a Regnum Marianum Egyesület rendelte meg és adományozta a falunak tavaly. A magyarországi egyesületet képviselő Nagy Vera szerint érdemes lenne Nyárádremetén, Nyárádköszvényesen, Székelyhodoson és Ehedben is hasonló emlékjelekkel megörökíteni a száz évvel ezelőtti pillanatot. A falumúzeumban külön sarok emlékezik Bartók itteni gyűjtésére. Az MMA tagja, a budapesti Stoller Antal már 2008-ban kezdeményezte az emléksarkot, és a meglévő tárgyi anyagokat idén sikerült gazdagítani: a Magyar Néprajzi Múzeumtól sikerült beszerezni számos itt gyűjtött dal kottáját színesben, amin jól látszik, hogy Bartók többször is nekifogott egy-egy dal feldolgozásának. Továbbá megszerezték az eredeti, fonográffal készült felvételek digitális változatát is, amely most már hallható a múzeumban, de néhány levél is olvasható itteni munkája kapcsán. Hunyadi László képzőművész egy Bartók-emlékplakettet adományozott az ünnepi alkalomból a múzeumnak – tudtuk meg Stoller Antaltól. A népzene legnagyobb tudósa Vasárnap délután kerekasztal-beszélgetést tartottak Bartók gyűjtőútjáról. A kolozsvári Almási István népzenekutató elmondta: Bartók 1914 áprilisában sokat gyűjtött a Nyárádmentén, csupán Jobbágytelkén negyven dalt rögzített. „Hatalmas arányú gyűjtőmunkája, precíz lejegyző technikája, szilárd logikai rendszerezései, valamint a zenei néphagyomány sokféle kérdését tárgyaló kimagasló írásai Bartókot a kelet-európai népzenei kultúrák legnagyobb tudósává avatták” – méltatta a professzor a zeneszerzőt. Az is kiderült: Bartók a Cantata profana szövegét a Jobbágytelkéhez közel lévő Felsőorosziban gyűjtötte. Bartók Jobbágytelkén töltött napjairól egy 1981-es újságcikkből kiderült: Petres József kántor családjánál szállt meg, hangfelvételeit is itt rögzítette, de sokat járta a környező falvakat is. Ehedben 19, Köszvényesen 26, Remetén 37, Jobbágytelkén pedig 40 (egyes állítások szerint 41) népdalt rögzített. „Szűkszavú ember volt, de a gyermekeknek hamar megnyílt, játszott velük, elutazásakor cukorkát osztogatott nekik” – hangzott el a zeneszerzőről. Műsor a helyieknek is Az MMA a vasárnapi ünnepséget megelőzően a hétvégén a faluban tartotta kihelyezett ülését. A kihelyezett ülések célja, hogy a tagok megismerjenek egy vidéket, népművészeti szempontból értékes helyeket. Az idei üléseken az adminisztratív ügyek mellett megtárgyalták, hogy a jövőben kiket támogatnak, de főleg az MMA által támogatott ösztöndíjasok számoltak be munkájukról: az erdélyi Demeter Miklós és Péter Alpár, a magyarországi Major Balázs, Vágner Zsolt és Kerekes Ibolya. Stoller Antal, a jobbágytelkiek régi ismerőse és támogatója elmondta: tavaly kezdeményezte, hogy idén itt tartsák a kihelyezett tagozati ülést. Bízik abban, hogy az akadémikusok és vendégek jó hírét viszik Jobbágytelkének, ő pedig továbbra is azon dolgozik, hogy anyagi forrásokat szerezzen a helyi falumúzeum és tájház felújítására abból a célból, hogy vendégek fogadására alkalmassá tegyék azokat. Vasárnap népművészeti műsorra került sor, amelyre nemcsak a vendégek, hanem sok helybéli is kilátogatott. A jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport három korosztálya, de a Fölszállott a páva verseny díjazottja, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes is fellépett. Műsorszámai közben az MMA néhány tagja is színpadra lépett. Petrás Mária moldovai csángó énekes gregorián dalt és archaikus imádságos éneket adott elő, Kobzos Kiss Tamás Lajta László gyűjtéséből válogatott, Sipos László gyimesi csángó muzsikát szólaltatott meg. Hétfő este a tervek szerint a marosvásárhelyi Dzseztán, a Cinige Zenekar, az Öves Együttes és a Maros Művészegyüttes lépett fel. Gligor Róbert László, Krónika (Kolozsvár) 2014. szeptember 22.Budapestről BikfalváraEgy elkötelezett művészettörténész Várallyai Réka művészettörténész azon ritka honfitársaink közé tartozik, aki nem keletről nyugatra, hanem nyugatról keletre, pontosabban Budapestről Sepsiszentgyörgyre vándorolt. Férjével, Péter Alpár vizuális művésszel közösen nemrégiben egyedi fotókiállítást szerveztek Bikfalván a háromszéki udvarházakról. A sikeres megnyitó után a mai szokásrenddel szembemenő elhatározásának kiváltó okairól, valamint a nálunk szerzett tapasztalatairól és terveiről faggattuk. – Mutatkozzon be, kérem, néhány szóban az olvasóknak. – Budapest XII. kerületében születtem, egy héttagú értelmiségi család legidősebb gyermekeként. Édesanyám népművész, édesapám pedig orvos. Művészettörténésszé az ELTE bölcsészkarán váltam. – Hogyan került Erdélybe, és miért telepedett itt le? – Tanáraimmal és barátaimmal már tizedikes koromtól jártuk az erdélyi hegyeket, így fémvázas hátizsákkal jutottam el többek között a Királykőre, a Radnai-havasokba és a Retyezátba. Később, már egyetemistaként, részt vettem az erdélyi települések értékeit felmérő programban, melynek során Erdővidék, a Homoród mente és Felsőháromszék egyházi ingóságait kellett összeírjuk, így megismertem és szívembe zártam ezeket a vidékeket. A 17–18. század háromszéki nemesi építészetéből szakdolgozatot is írtam, majd sepsiszentgyörgyi székhellyel ösztöndíjat nyertem a háromszéki udvarházak kutatására. Többhónapos itt tartózkodásom során ismertem meg jelenlegi férjemet, Péter Alpár képzőművészt, s mivel úgy éreztem, kötelességem hozzájárulni a Háromszéken található műemlék épületek megmentéséhez, összeházasodásunk után úgy döntöttünk, hogy én fogok Erdélybe költözni. – Bikfalvára mi szél fújta Önöket? – E település régi épületeinek felfedező útja során ismerkedtünk meg azzal az idős nénivel, aki három év múlva eladásra ajánlotta fel a kúriáját, melyet a sors jóvoltából megvehettünk, és nagyjából saját erőnkből, azóta is a felújításán dolgozunk. – Háromszéket és ezen belül Bikfalvát a múltban, kúriák földjeként emlegették. Jelenleg hogyan állunk e tekintetben, milyen állapotban találhatók ezek az épületek? – Sajnos, tetemes részük teljesen elpusztult és nyomtalanul eltűnt a kommunizmus évei alatt, a jelenleg még meglévők pedig kétféle magatartást tanúsító emberek tulajdonában vannak. Egyesekkel szót lehet érteni, az eredeti állapotot és szakszerű felújítást illetően, a többiek hallani sem akarnak róla, de olyan épületek is akadnak, melyeket a sok örökös egymással ellentétes elképzelései, vagy éppen tulajdonoshiány miatt nem lehet az enyészettől megmenteni. – Hogyan lehetne a pusztulásukat megakadályozni? – A jelenlegi körülmények és hozzáállás mellett ez nagyon nehéz vállalkozás, de azért több vonalon is próbálkozunk. Elsősorban egy megyei szintű és a tanács által anyagilag is támogatott programot kellene beindítani, ugyanakkor szükség van a csak erre szakosodott egyesületek létrehozására, és rajtuk keresztül egy erős civil jelenlétre ezen a területen, mint ahogy az emberek gondolkozásmódjában és magatartásában beálló változásra, vagyis a szemléletváltásra is. Különböző módszerekkel, férjemmel együtt igyekezünk ehhez hathatósan hozzájárulni. Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. augusztus 13.Naptelep OlasztelekenOlasztelekre költözött ezen a nyáron az eddig három alkalommal Bikfalván szervezett Naptelep természetművészeti műhely, amelyen iráni, magyarországi és székelyföldi művészek vettek részt. Az Élő tér témakörű alkotótábort Péter Alpár képzőművész ismertette kedd este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). Miután az árkosi Szentkereszty-kastély nem tudta fogadni a Naptelep művészeit, az Élő kastély kulturális programsorozata révén az olaszteleki Daniel-kastély adott otthont erre, az iráni alkotók Living Space (Élő tér) című kiállításának pedig az EMŰK (különleges tárlatuk augusztus 16-ig még megtekinthető). Az EMŰK-ben tartott bemutatón Péter Alpár levetítette Colin Foster pécsi egyetemi tanár filmjét a tavalyi Naptelepről (a NAP esetükben a Nature Art Projekt rövidítése, szerk. megj.), majd a kortárs művészeti rendezvény eddigi, bikfalvi kiadásairól mesélt. Mint mondta, a természetművészetet tájegységenként, kultúránként különböző módon értelmezik, s idén nemcsak egy új helyszínt próbáltak ki, hanem a perzsa és a magyar kultúra, illetve kortárs művészet találkozása jelentett különlegességet számukra. A július 21–31. közötti műhelymunkán létrehozott alkotásokat is ez a folyamat, az öt iráni és öt magyar művész találkozása, közös gondolkodása határozta meg, sokat tanultak egymástól, kirándultak, esténként beszélgettek, baráti társasággá kovácsolódtak. Az alkotók Olaszteleken nagyobb lélegzetű munkákat hoztak létre, azok egy része a helyszínen marad (fotók, videók láthatók az olaszteleki Daniel-kastély Facebook-oldalán). A perzsák „csapatkapitánya” Mahmoud Maktabi, aki Erdővidéken is bemutatta Politikamentesen című performanszát. Péter Alpár megjegyezte: érdekes, mire figyelnek a más kultúrából érkező alkotók, például arra, hogy itt színesek a háztetők. Az Élő tér témakör során rápillanthattunk, miként jelenik meg különböző társadalmakban a kortárs képzőművészet, a perzsák több ezer éves kulturális gyökerekkel rendelkeznek, s nincs „szellemi sötétség náluk” – magyarázta Péter Alpár. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 14.Képzőművészek szemével a Daniel-kastélyCsütörtök este kiállítással zárult az olaszteleki Danielek egykori hajlékában zajló Élő kastély festészeti tábor. A Norvég Alap által támogatott programsorozat új állomásán – az első a perzsa művészek részvételével tartott természetművészeti műhely volt, a következő középpontjába a kazettás mennyezet készítése került – a háromszékiek mellett pécsi és csíkszeredai képzőművészek vendégeskedtek. A kastélyszálló tulajdonosai, Rácz Attila és Lilla megnyitóbeszédük során úgy fogalmaztak, a Living Castle sorozat létrehozásával céljuk az volt, hogy a történelmi múlttal rendelkező épület ne csak szállóként legyen ismert, hanem a köz- és művészeti életbe is bekapcsolódva, ezáltal is igyekeznek Olaszteleket és Erdővidéket szélesebb körben ismertté tenni. A művészeket biztosították, számíthatnak hosszú távú együttműködésükre, az elmúlt napokban készült és a kastély számára felajánlott műveikre vigyázni fognak, s azon lesznek, hogy folyamatosan gazdagodó gyűjtemény alapját képezzék. Péter Alpár művészeti vezető a tábor szervezésének hátteréről lebbentette fel a fátylat. Örömét fejezte ki, amiért ügyüknek sikerült megnyerni a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara festőművész szakának docensét, Nyilas Mártát, doktoranduszait és egyetemi hallgatóit, illetve az itthoni művészeket, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárait és diákjaikat. Úgy vélte, bár a művészek más-más szemszögből közelítették meg Olaszteleket és a kastélyt mint témát, sikerült múltját és jelenét is megragadni. Nyilas Márta a barátságos környezetben történt együttműködésből származó alkotómunka eredményességét emelte ki. Damokos Csaba, a kastély dizájnere az épület és szemlélői közötti kölcsönhatásról beszélve kijelentette, igenis érezhető, hogy az évszázados épület nemcsak megszólította, de párbeszédre is bírta a képzőművészeket. John K. Grande kanadai művészettörténész az olaszteleki élményeit megörökítő versét osztotta meg. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 7.Minden faluban van egy lila házÉrtékelni és értékesíteni kell a bikfalvi unikumot „Minden faluban van egy lila ház…” – mondta a kilencvenes évek közepén egy magyarországi főépítész, utalva a hagyományos faluképek változására, és a lakóházak nem mindig ízléses átalakítására. A kúriák földjének egyik gyöngyszeme, a kis hegylábi falu jellegzetes arculata is folyamatosan változik. De vajon vigyáz-e valaki arra, hogy ez az eredeti település megőrizze a javát, jellegzetes értékeit, netán azt értékesítse is turisztikai szempontból? Kihasználja-e Bikfalva saját potenciálját, és látják-e lakói, hogy milyen kincs van a kezükben, tulajdonukban? Ezt firtattuk a falu meghatározó személyiségeinek a segítségével. – Bikfalvát korán felfedezték. A harmincas években Kós Károly és Gödri Ferenc szentgyörgyi polgármester hasonnevű, képzőművész fia együtt járták a vidéket az udvarházakat fotózva, majd Kónya Ádám lett figyelmes rá, az ötvenes–hatvanas években készített diapozitívjai ma igazi értéket jelentenek a restaurálások alkalmával. 1975-ben a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében, az Alutában hosszabb cikket is megjelentetett, térképvázlaton jelölve a kúriákat. Aztán a nyolcvanas években Zakariás Attila műépítész és csapata mérte fel a népi építészeti értékeket. A 90-es évek végén az első Orbán-kormány kiterjesztette a műemlékek számbavételére, felújítására indított Nemzeti Örökség Programját a határon túli területekre is. Az erdélyi települési értékfelmérés mintaprojektje (azaz az értékes épületek és objektumok összeírása, lerajzolása) – melyet a sepsiszentgyörgyi „M Műhely” munkatársai végeztek el – épp Bikfalván valósult meg. Sajnos ezek az anyagok nem kerültek az önkormányzat tulajdonába, hogy a helyi értékekre felhívják a község vezetőinek a figyelmét, így a megkezdett tevékenységeket folytatva, 2009-ben a megyei tanács támogatásával indítottuk útjára a Bikfalvi Faluképvédelmi Programot, melynek során több régi – 18–19. századi – kapu helyreállítását, az egykori díszítőfestések restaurálását végeztük el a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal együttműködve. Egy ökofalu létesítésének esélye Várallyay Réka budapesti művészettörténészt – aki a fentieket elmondta – szentgyörgyi képzőművész férjével, Péter Alpárral már jó pár éve befogadta a falu és a Koréh–Dénes-kúria, melyen azóta is akad munka, de legalább jó kezekben van, ez ugyanis nem éppen mindegyik kúriáról mondható el. Nem könnyű egy régi ház tulajdonosának lenni, sem abban lakni, ismeri el a háromgyermekes anyukaként tevékenykedő Réka, aki kétéves magyarországi tartózkodás után nemrég költözött vissza Bikfalvára családjával. Távollétük alatt, illetve azért is, mert az egymás után érkező gyermekek átszervezték a család életét, lelassult az értékmentés, amelynek Réka volt a motorja, de most újra tele vannak tervekkel. – Sok gyermek született a faluban az elmúlt években, sok fiatal gazdálkodik itt, reméljük, lesz kivel szervezkedni – mondta. – Nyitott kapuk napját tervezzük késő tavasszal, amikor minden kúriát meg lehetne látogatni, és folytatnánk a Bikfalvi Kincses Vásár nevű rendezvényt is, ahol gyerekprogramok mellett a helyi kézművesek és termelők kínálnák portékáikat. Férjem tevékenysége által a kortárs képzőművészeti életbe is bekapcsoljuk a falut, hiszen már többször megszerveztük a bikfalvi Naptelepet, a nemzetközi természetművészeti alkotótábort. Bikfalvi háztulajdonosokkal évekkel ezelőtt létrehoztuk az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesületet, melynek egyik célja a település értékeinek felkarolása. De elsősorban az élő, jó közösség megteremtése a cél, ez az alapja mindennek. Sok felelősségteljesen gondolkodó ember él itt, akár egy ökofalu létesítésének is lenne esélye, az pedig mindenütt a világon sok látogatót vonz. Arról már mi is írtunk, hogy Bikfalvát az UNESCO világörökségi listájára is felterjesztenék, így arra kérdeztünk rá, hogy mit nyerne a falu ezzel a státussal. – A világörökségi listára felkerülni nagyon nehéz, több feltételnek kell megfelelni, de megérné. A település elismert rangra emelkedne, jelentősebb lenne a publicitása a nemzetközi felületeken is. A nem magyar turisták Erdélyből csak Drakulát ismerik, így viszont be lehetne építeni a köztudatba az erdélyi lófő székelyek kultúráját, életformáját is. Ez természetesen anyagi hasznot is jelentene a településnek, a turizmusnak és az a köré épülő kulturális programoknak köszönhetően. És nem elhanyagolandó szempont, hogy rendezett, szép környezetben, ahol az értékeket elismerik és gondozzák, sokkal szívesebben él mindenki. Van-e még elkótyavetyélni való? Ha Bikfalván jár az ember, és nemcsak látni szeretne, hanem hallani is, nem kerülheti el a Kerezsi házaspár házát. Nyugdíjasok lévén Kerezsiék erős kézzel irányítják a falu kulturális életét, nem hagyják azt ellanyhulni, komolyzene-fesztiválokat szerveznek, de egy kisebb múzeumi gyűjteményt is összehoztak, amelyeket most – a kultúrház felújítása miatt – házuk padlásán őrizgetnek jobb időkre. A kúriák tudóiként is őket ajánlották figyelmünkbe. Őket hallgatni felér egy időutazással, évszázados dolgok tűnnek át a mába, szövődnek múlt sorsok a jelenlevőkével. Nem véletlenül ők is egy kúriában laknak, melyet saját kezük munkájával újítottak fel több mint tíz év alatt, míg városi hétköznapjaikat maguk mögött hagyva az mindennapjaik színtere lett. Együtt leltároztuk Bikfalva legfőbb látványosságát, a még megmaradt 24 udvarházból a fontosabbakat. A Zsigmond-kúria (18. sz.) lakatlan, de tulajdonosa rendben tartja és úgy újította fel, hogy meghagyta eredeti építészeti sajátosságait, az 1793-ban épült műemlék Simon-kúriát tulajdonosaik egy hozzáértő cég segítségével újították fel, így megmenekült a pusztulástól. A Komán-kúriát (17–19. sz) olyan tulajdonos birtokolja, akinek hobbija a régi házak megmentése és felújítása, ma szebb, mint új korában, tehát ez is jó kezekben van. A Zöld Diófa panzió tulajdonosa is az egykori családi kúriát (Zátyi-kúria, 1802) újította fel, a szállóvendégek egyik első találkozása tehát egy hiteles udvarházzal történik. A Koréh–Dénes-kúriában (17–18. sz.) Várallyay Réka és Péter Alpár laknak, nekik nem kellett elmagyarázni az épület eredetiségében rejlő értéket. A történelem szempontjából leghíresebb épület, Simonyi óbester kúriája (18. sz.) jelenleg eladó, de nagyon romos állapotban van. A Vén Ábrahám-kúriának (18. sz) egykori íves oromzatát a földrengések okozta károk miatt megváltoztatták, és a tornácot is beüvegezték, de tömegében őrzi eredeti formáját. A főút mellett álló Jantsó-kúriát egyszer állítólag megvette volna egy kanadai magyar, annyit adott volna, amennyit kértek, de nem adták el. Még áll a lábán, fedeles kőkapujával együtt, de az egyre növekvő kamionforgalom miatt már nem sokáig. A mellette levő ház tornácát bádoggal fedte új tulajdonosa, ez elég elrettentő példa, de van rosszabb is: a Böjthe–Cseke-kúriát (1868) az ortodox egyház szerezte meg parókiának, híre-hamva sem maradt eredeti jellegének. – A mienk 1805-ben épült, Török György annak idején a község jegyzője volt, aki az erkölcsi bizonyítványokat állította ki a volt határőrkatonáknak, akik itt telket kaptak, építkeztek és állatokat tartottak – mesélte Kerezsi János tanár úr. Menteni kellene, ami van, ebben egyetértünk, ehhez az a javaslata lenne a tanár úrnak, hogy a polgármester építtessen terelő utat, mert a sóderrel, fával megrakodott teherautók nagyon sok kárt tesznek a házak szerkezetében, idő előtti romlásukat okozván. Mindemellett legalább olyan szükségesnek látja az emberek nevelését is, hiszen az autentikus falusi környezethez, amelyért a turista fizetne, nem föltétlenül tartozik hozzá az iskolások által eldobált kiflis papír, tejes doboz, vagy a kocsmatöltelékek által elhajigált üveg a sáncban. És nem kellene bugyi rózsaszínű meg türkiz zöld házak festését engedélyezni a faluban… – Elképzelhető lenne még egy kicsi ajándékbolt is, ahol a helyi kézművesek termékeit árulnák, hiszen van keramikus, fafaragó, nemezelő, textilfestő és csempekészítő is a faluban, érdeklődés is lenne rá, csakúgy, mint a Kultúrházban felállított helytörténeti kiállításokra – sorolta ötleteit Kerezsi János. – Régi bikfalvi fotók gyűjteményét, varrottasokat, kézimunkákat és 300 hímes tojást is őrizgetünk. Rengeteg magyarországi csoport fordul meg a faluban, akik igen felkészülten jönnek, szinte többet tudnak a faluról, mint a helybeliek, de egy turisztikai ügynök ploieșt-i, galaci csoportokat is hozott, akik nagyon érdeklődőnek bizonyultak, ez utóbbiak még az erdei iskola-programot is itt bonyolítják egy panzióban. De jönnek a szentgyörgyi iskolások is rendszeresen. Eladó udvarház már nem nagyon van, de árván maradt két teljesen felszerelt kovácsműhely a faluban, jó volna megtartani őket a falunak, és sajnos az elemi iskola műemlék épülete is romlik – egyik testvére a másiknak, és mind várja a szebb holnapot. A készülődés megtörtént Sok éve már, hogy vizsgálják Bikfalva építészeti értékeit. A sok felmérés összegzéseként az uzoni polgármesteri hivatal megrendelésére Fekete Márta építészmérnök és kollegái összeállították a helyi értékvédelmi javaslatot, és át is adták annak a bukaresti cégnek, ami Uzon község általános településrendezési tervét készíti. Ehhez 2012-ben budapesti tájépítészek a falu tájképi elemeinek megőrzésre méltó részleteivel is kiegészítették az értékkatalógust. A legnagyobb elvárásokat természetesen Ráduly István polgármester felé támasztják a falu lakói, de a szakemberek is. Őt arról faggattuk, mit kezd ezzel a felelősséggel, hogyan látja a bikfalvi turizmus kérdését. – Azt kell látni, hogy itt nemcsak a panziós nyer, a vendégek ki vannak éhezve a finom házi tejre, sajtra, pityókás kenyérre, pálinkára, és feltarisznyálnak belőle, amikor hazamennek – vágott bele az elöljáró. – De a turizmus megfelelő infrastruktúra nélkül nem működik, és az önkormányzat feladata, hogy megteremtse az általános infrastruktúrát (szennyvízhálózat, utak karbantartása), és el is adja ezt a potenciált, népszerűsítve a megfelelő fórumokon, és rendezvényeket szervezve az idelátogatóknak. Egészen friss kiadványunk a háromnyelvű turistatérkép a község és környékének látnivalóival, és jóváhagyta a helyi tanács egy kúria megvásárlását is, hogy falumúzeumot alakítsunk ki benne. Háromnyelvű információs táblák kihelyezését tervezzük a Csigavárhoz és más kilátópontokhoz is a környéken. – Séta a kúriák földjén című pályázatunkat sajnos 2013-ban elvesztettük, de nem adjuk fel – állítja Ráduly polgármester. – Az UNESCO világörökségi listájára való felvételhez nagyon szakszerű, kétnyelvű dokumentációt kell összeállítani és benyújtani a kulturális minisztériumba, ennek az értéke 100 ezer lej, amit nem tudunk kigazdálkodni, így várjuk a megyei tanács segítségét, hiszen Tamás Sándor elnök úr meglátása szerint is a megyében Bikfalva és Zalánpatak képviseli a legautentikusabb turisztikai értékeket. Értékközpontú településrendezési tervünket már az összes illetékes minisztérium jóváhagyta, de a végső szót a megyei tanácsnak kell kimondania, reméljük, ez is még az idén megtörténik. Viszont amíg a PUG-ot (Általános településrendezési terv – szerk. megj.) nem fogadják el, addig arra sincs eszközünk, hogy megakadályozzuk a falukép-rontást, az oda nem illő építményeket, majd csak arra lapozva hozhat ilyen irányú tiltást a helyi tanács. Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. április 20.Szövetségben a természettelPéter Alpár útjai Fiatal és elismert képzőművész. Hosszas pécsi tartózkodás után, budapesti feleséggel tért haza Bikfalvára, a 80 négyzetméteres műtermet felváltva egy kisszobára, amelyben a gyermekek hancúroznak. Azokat az erővonalakat, erőket kerestük – és ezeket szeretnénk az olvasóknak is megmutatni –, amelyekhez az életét igazítja, amelyek őt igazítják. Itt és most, Háromszéken 2017. április havában. – Nemrég került haza a pécsi Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájából, ahol hároméves ösztöndíjjal tartózkodott, ideális állapotok között. A jól felszerelt műterem, különböző műhelyek mellett rendelkezésére állt egy szakmai könyvtár és egy kitűnő szellemi közeg is. Most újra itthon. Hogyan éli ezt meg? – Tudatosan jelentkeztem a képzésre, és éppoly tudatos döntés volt az is, hogy tanulmányaim befejeztével hazatérek Háromszékre. Most ott kell folytassam, ahol 3 évvel ezelőtt abbahagytam, s a mindennapi munka mellett be kell fejeznem a disszertációmat. Szeretném minél hamarabb megírni, mert úgy láttam a szaktársaknál, hogy mikor kiestek abból a közegből, ahol minden a szakmáról szól, és ezer más dolog köti le az embert, sokkal nehezebb. Nagyon jó volt hazatérni, sokat jelent számomra ez a hely, de hiányolom azt a magas színvonalú szakmai közeget, amit ott megszoktam, meg a műtermem, amit a képzés befejeztével vissza kellett adnom. A hazatérés, az újrakezdés sok kérdést vet fel, a hazai művészeti életbe is vissza kell térnem. Kapcsolatban a térrel – Pécsi tartózkodása alatt is hazajutottak a hírek Önről, hogy természetművészeti alkotótáborokat rendez, illetve a Közel- és Távol-Kelet hasonló jellegű megmozdulásainak is szerves része. Természet és művészet… Megmagyarázná, mit eredményez e két rokonszenves fogalom násza? – A kortárs képzőművészetbe mindig otthonosan mozogtam, installációkat és performanszokat hozva létre. Ezeknek sajátosságuk a valós tér és az anyagok használata. Az elmúlt évtizedben egyre tudatosabban léptem ki a természetbe, ez megdöbbentő felismerésekhez vezetett. A műveim lerázták magukról azt a szociális környezetet, amiben születtek, és egy tág, időtlen, kozmikus folyamatba ágyazódtak. Sok mindent újraértékeltem, szellemileg is átalakultam. A folyamat eredményeként megvalósuló művek a 20. század végén jelentkező nature art jellegű kortárs művészeti jelenségekhez köthetők. Ez indokolta a pécsi doktori képzés melletti döntésem is, mivel témavezetőmet, Colin Fostert is foglalkoztatják a természeti tér és a kortárs szobrászat kapcsolódási pontjai. – Mikor láthatják a háromszékiek is ezeket a műveket? – Ha sikerül, decemberben a Lábas Házban jelentkezem egy kiállítással, ahol két pécsi művészbarátommal, Tomcsik Judittal és Mészáros Gergellyel közösen adunk ízelítőt egy sokkal nagyobb anyagból. Ez az anyag utána továbbutazik Pécsre, majd Németországba. Bikfalva egy kikötő – Ön számára egy 18. századi kúriában van az archimédeszi pont, ahonnan sarkaiból kifordíthatná a világot… – Nem akarom a sarkaiból kifordítani, forog az magától is, sőt ebből a világgal való együttmozgásból származik a munkáim energiája. Bikfalva egy kikötő, egy töltekezési pont. Becsukom a kaput, és egy elvarázsolt világban találom magam, egy másik tudatállapotban. Ezért szeretik itt annyira a gyermekeim is, és érzik jól magukat a munkáim is a padláson, csendes meditatív állapotukban. – Háromgyermekes családapa, nagy felelősséggel. Nem kel birokra Önben néha az apa és a művész? – Vannak művészek, akik lemondanak a családról, pedig mint alkotó embernek ebből is rengeteg energia származhat. Mi a gyerekek révén a születés misztériumát is közösen éltük meg. A mindennapokban feleségemmel, Várallyai Réka művészettörténésszel igyekszünk megtalálni a harmóniát és az egyensúlyt, bár belefolyunk egymás szakmai tevékenységébe. Kicsit én is műemlékvédő lettem, és ő is kortárs művészettörténész. Megértéssel kezeli az utazásaimat, én pedig szelektálok, hogy mikor és hova utazom. Kulturális fővárosként Budapestet hordozom magamban, Réka révén oda is hazamegyek. – Milyen karrierre vágyik? – Kérdés, mit nevezünk karriernek… Egy jó értelemben vett művész elsődlegesen nem a megélhetésért alkot, és nem a pénzkeresés áll a fókuszában. Mindegyik mű egy-egy megértési folyamat, ami számomra egy szellemi úttá nemesül. A művész egy olyan szellemi terméket, értéket hoz létre, amelynek nem mérhető pénzügyi mutatókkal a rentábilis volta, de elvárhatja, hogy ennek fejében a közösség biztosítsa az ő megélhetését. Míg egyes művészeti ágakban – például a színház – megoldott a művész megélhetésének kérdése úgy, hogy többnyire nem kell megalkuvást kötnie, a képzőművész nagyon kiszolgáltatott. Hiányzik az az intézményes rendszer, ami nyugodt alkotói körülményeket biztosít. Ez nemcsak lokális, hanem globális probléma. Vannak rezidens programok, rendezvények, amelyek egy hónapra, félévre megoldják a helyzetet, de ezek csak ideiglenes alternatívák. Sokszor veszek részt a kultúrámat képviselve olyan rendezvényeken, amelyek után örülök, ha nullára kijövök. Sokkal másabb a helyzet, mikor kapok egy tiszteletdíjat, és úgy tudok alkotni, hogy nem vonja el más a figyelmem, és nem csorbul háromgyermekes apai öntudatom, mert jut a családnak is! – Azok a gondolatok, amelyeket szóban és a természetben megfogalmaz, kicsit kilógnak a magyar kultúrkörből. Milyen olvasmányokból ihletődik, csak a saját öröméért teszi, esetleg szakmai vagy személyes fejlődéséért? – Mondhatnék olyan művészeket, aki tevékenységükkel hatottak rám, de filozófusokat, gondolkodókat is. Ahogy a természetet, mint élő teret látják a keleti kultúrák, úgy az egyenrangú partneri kapcsolat is nagy hatással van rám. A buddhizmus, hinduizmus természetszemlélete, érzékenysége, az iráni perzsa kultúra természetértelmezése, az antik görögök természethez való viszonya, de a régi székely falu természetképe és annak megjelenése a használati tárgyak dekoratív díszítésein szintén fontos inspirációs források számomra. A természetet a nyugati művészet többnyire csak mint tárgyat és anyagot kezeli, vagy környezetvédelmi kérdésként tekint rá. A keleti kultúrák a művész szerepét is másképp határozzák meg. Hisznek abban, hogy a művész változtathat társadalmi, szociális, vagy természeti gondokon, igaz, ha Joseph Beuys művészetére gondolunk, ez nem idegen a nyugattól sem… Művészként egy globális diskurzus részének érzem magam, ami kultúrák és művészek között zajlik, néha átlépve a tér és az idő korlátait. Péter Alpár 1976-ban született Sepsiszentgyörgyön. Szakmai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban kezdte (1990–1994), a temesvári Képzőművészeti Egyetemen folytatta (1996–2001), majd a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karának doktori iskolájában fejezte be (2013-2016). Kortárs művészettel és annak határterületeivel foglalkozik, művei nonkonformista anyaghasználatú térplasztikák, funkcionális szobrok, installációk, óriási térrajzok. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. május 4.A Kálnoky-kastélymúzeum új pompájáról (Miklósvár)A miklósvári Kálnoky-kastély felújításáról, az ott berendezett múzeumról számolt be Erdővidék Múzeumában gróf Kálnoky Tibor, Magyarósi Imola művészettörténész és Lakatos Csilla muzeológus, majd szóba került az ingatlan hasznosítása is. Az Erdélyi Élet Múzeuma nemcsak letűnt korokról szól: az ott befogadásra kerülő rendezvények által zenét, irodalmat, képzőművészetet fog szolgálni, s hozzájárul ahhoz is, hogy a kis tájegység népszerűbbé, ismertebbé váljon a turisták előtt – hangoztatták a meghívottak. Kálnoky Tibor úgy fogalmazott, közel harmincesztendős álma vált valóra azáltal, hogy a háborút követő évtizedekben romossá váló épület visszanyerte régi fényét. „Elhoztam ide feleségem, s mondtam neki, ezt az épületet fel fogjuk újítani. Nézte az épületet, majd nézett engem, de szerencsére nem kérdezte azt, hogy miből és miért, csak rábólintott, hogy rendben. Pedig nem is volt a miénk a kastély. Úgy képzeltük el, vendégházakat hozunk létre, azoknak pedig lesz akkora jövedelme, amiből költhetünk a kastélyra. A vendégházak elkészültek, de egyre több lett az alkalmazott, akiket fizetni kellett, folyton volt, amit javítani, úgy sosem telt rá igazán” – villantotta fel a kezdeteket az ősi kastélyt bő tíz esztendeje Barót városától haszonbérbe vevő gróf. A rengeteg buktató ellenére Kálnoky Tibor és felesége, Anna nem adták fel: anyagi lehetőségeikhez mérten terveket készítettek – ahogy mondotta: papírhegyeket gyártottak –, szakemberekkel vették fel a kapcsolatot, s megpróbálták előkészíteni a terepet a majdani munkához. A lehetőséget a Norvég Alap kiírása jelentette: támogatásként bő egymillió eurót nyertek, amihez maguk részéről tíz százalékkal kellett hozzájárulniuk, azaz végül 1,2 millió eurós költségvetéssel foghattak neki a munkának. Magyarósi Imola a felújítás során figyelembe vett szempontokról szólt. Mint mondotta, elsődleges feladatuknak tekintették, hogy munkájuk hiteles legyen. A Fehér János vargyasi művészettörténész által levéltárak mélyéről kibányászott inventáriumokból a kastélynak és parkjának gazdag leírását ismerték, s próbálták azokat iránytűként használni. Úgy érzi, a feladatot sikerült elvégezni, s a miklósvári Kálnoky-kastély ma Erdély legpéldásabban felújított műemlékei közé tartozik. Parkja, bár elvadult volt, de mivel évszázados fákban nincs hiány, nem volt nehéz dolguk a helyreállítással, s érzékeltetni tudják, milyen lehetett hajdanán; kialakították azt az angolkertet is, amelynek egy rajzát megtalálták. A kastély mellett újra van tó – ha ragaszkodnak az eredeti elképzelésükhöz, s a történelmi tavat állították volna vissza, az engedélyek beszerzése sokkal nehezebb lett volna, ezért csak fele méretben készült el, s nem a patak táplálja, hanem vízátnemeresztő réteggel képezték ki a víztükröt –, a kastély előtt pedig kialakították azt a füves teret, ami a jövőben számos rendezvénynek lehet majd helyszíne, köréje pedig tört kavicsból vontak keretet. A gabonást is felújították, de új szerepköre megmutatni, milyen lehetett valamikor egy szolgálati lakás. A gabonás faláról nem távolították el a felújításkor előbukkant, néhány évtizede odafestett Éljen május 1.! feliratot sem – maradjon annak a korszaknak mementójaként. Magyarósi Imola többször hangsúlyozta a helyi mesterek szakértelmét: a kivitelezést a baróti vállalkozó, Derzsi Sámuel alkalmazottjai végezték, a kovácsolást az Olasztelekről elszármazott ifj. Bene János és a falu hírnevét otthon tovább öregbítő Nagy György, az asztalosmunkáért és a farestaurálásért Jakab Árpád és Pál Miklós felelt, ácsként a kisbaconi Benedek András dolgozott, a kőrestaurátor Nagy Benjámin volt, a falkép-restaurálást és a stukkókat Kiss Lóránt készítette, a tájépítész Fekete Albert volt, az üvegmunka a csíksomlyói Egyed János kezét dicséri, a korabeli kályhák hű másának elkészítése Péter Alpár sepsiszentgyörgyi képzőművész szakértelméről tesznek tanúbizonyságot. Lakatos Csilla, a múzeum alkalmazottja a kastély berendezéseinek szempontjairól beszélt. Mint mondotta, a Nagypalota egyik részében kapott helyett az Asszony háza Terem, ahol a késő reneszánsz–korai barokk tárgykultúrájával mutatják be az asszonyélet mindennapjait, az Úr háza Teremben a XIX. századi nemes úr életébe tekinthetünk be. A biedermeier szalont a XIX. század első feléhez kapcsolódó tárgyakkal rendezték be, az ónémet szalonban pedig az 1850–1900-as évek közt a háromszéki polgári életmódot rekonstruálták, és egy hálószoba is megtekinthető. A kastély tetőterében három szoba vár berendezésre, pincéjében konyhát szereltek fel, s van egy terem, amely eseményekre lesz kibérelhető. A muzeológus ígérte: a kastély folyamatosan nyitva lesz, rendezvények tucatjait fogja befogadni, s azért fognak dolgozni, hogy a tájegység kulturális központjává váljon. Közelebbről csatlakoznak a Múzeumok éjszakája rendezvényhez, s június közepén kamarakoncertnek is otthont biztosítanak. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 19.Bemutatkoztak a végzős művészetisekBúcsútárlat a Köntésben A hagyományteremtés szándékával nyitották meg a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti tagozatán végző diákok diplomamunkáiból álló tárlatot kedd este a Köntés Galériában. A különleges alkalomból több mint ötven festmény, grafika, textilkompozíció, könyvillusztráció, borítóterv és egy vers került közszemlére Intro címmel, B. Hajdú Enikő, Péter Alpár és Tóth Sarolta szaktanárok irányításával. – Bár a tehetség és hozzáértés lenyomatai egyértelműen felfedezhetők és érzékelhetők az alkotásokon, tovább kell fejleszteniük az iskolában megalapozott tudásukat, és be kell járniuk a saját útjukat ahhoz, hogy igazi művészekké váljanak – fogalmazta meg útravaló jó tanácsként a jelenlévő diákok felé Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató. Várallyay Réka művészettörténész ígéretesnek nevezte a kiállított műveket, egyúttal a már körvonalazódó pályájuk folytatására biztatva a most nyilvánosság elé lépő végzős diákokat. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmüket, hogy az érettségivel számukra egy korszak lezárul ugyan, viszont egy lehetőségekkel teli új is elkezdődik, melynek kiaknázása elsősorban rajtuk múlik. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. augusztus 19.Védett terület az EMŰK-benMegnyitóbeszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a nyolcvanas-kilencvenes évek erdélyi művészeti életének egyik legmeghatározóbb egyéniségeként méltatta Szabó Zoltán Judókát, aki festőként, tárgyalkotóként, performerként egyaránt jelentőset alkotott. Legjelentősebb sorozataként az 1984-es, Visszatérő motívum című nagyszabású environment-terve emelhető ki, a land art jellegű szabadtéri installáció a Kárpátok karéját könyvekből megépített, erdőszerű menedékként ábrázolta. Védett területe a későbbiekben számos művének kulcsmotívuma. Ennek a sorozatnak két darabja a ’89-es forradalom előestéjén Szentendrén a MAMŰ csoportos tárlatán szerepelt. Legfontosabb installációinak többsége a kilencvenes években született, számos performance-át a Szent Anna-tónál, az AnnART-on láthattuk. A két éve elhunyt Judóka táblaképein, tárgyaiban kultúrtörténeti jelképek között kutakodott, a kisebbségi lét feszültségeit az egyetemes kultúra példatárában is fellelhető jelenségekkel asszociálva. A Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban tegnap este nyílt tárlatmegnyitót Péter Alpár performance-a egészítette ki. Albert Levente / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 29.Akik otthonról hazajöttek Háromszékre„Hová mentem férjhez?” Négy különböző foglalkozású, az anyaországból Erdélybe költözött nő háromszéki otthonába enged bepillantani a Nagy Krisztina által rendezett, Hová mentem férjhez? című dokumentumfilm, amelyet az érdeklődők YouTube-csatornán is megtekinthetnek. A budapesti Nagy Krisztina lassan 12 éve él Sepsiszentgyörgyön, ennek apropóján jutott eszébe, hogy dokumentumfilmet forgasson „sorstársairól”. – A négy riportalanynál és nálam is közös pont a szerelem. Nagyon szerencsés vagyok, mert Várkonyi Eszter, Gál Andrea, Várallyay Réka és Kátai Judit annyi derűt vittek a filmbe, és olyan jól beszéltek, hogy alig kellett kérdeznem. Nagyon köszönöm nekik, hogy beengedtek az otthonukba, intim szférájukba – mesélt az alkotási folyamatról Nagy Krisztina. Négy nőt mutat be a dokumentumfilm, akik különböző foglalkozásúak, ám mindannyian feleségek, anyák. – Igyekeztem a tudásomhoz mérten abban a néhány percben bemutatni a szellemiségüket, az Erdélyhez fűződő viszonyukat. Külön köszönet Kövér Györgynek és Péter Alpárnak, hogy férjszerepben megszólaltak, ezzel is színesítve a filmet – tette hozzá Krisztina. Az alkotást Csiki Zoltán filmezte és vágta, illetve Nagy Krisztina szerkesztette és rendezte – az ERSzI Egyesület és a Tiszta Formák Alapítvány támogatásával. Tinca Teddy / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 18.Felemelő művészetFiatalos, dinamikus tárlat nyílt pénteken este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti terében. Mészáros Gergely, Tomcsik Judit és Péter Alpár képzőművészek csoportos kiállítása az Eleváció címet viseli. A plasztikát, szobrot, installációt és fotót egyaránt felvonultató kiállítást megnyitóbeszédében Várallyay Réka művészettörténész rögzítette, az alkotók közös találkozási pontja Pécs, a tárlat címe – Eleváció – pedig a felemelkedésre utal. Az eleváció csillagászati értelemben egy égitest látóhatár fölé emelkedését jelenti, a művészet esetében pedig más tudatállapotba kerülést jelöl. Más-más utakon, de ugyanoda érkeztek az alkotók, és ugyanarra világítottak rá – jegyezte meg Várallyay Réka. Az EMŰK vezetője, Vécsi Nagy Zoltán önvallomásos tárlatvezetésre kérte a művészeket, így a pécsi szobrászati tanszéken tanító Mészáros Gergely elmondta, nagyon megérintette az Edénytörés nevű zsidó mítosz, amfora jellegű formái ennek gondolatisága mentén születtek. A világban minden formából áll, ám az a probléma, hogy míg formából nagyon sok van, tartalomból nagyon kevés – tette hozzá. Tomcsik Judit fényképei kapcsán a személyiségre rátevődő rétegekről beszélt, fotósorozata nagyon személyes öntisztulást követ végig. „Fotóimban az emberi tekintet tisztaságát próbálom keresni” – jegyezte meg. A sepsiszentgyörgyi Péter Alpár számára fontos, hogy a közönség megértse munkáit, ezért természetművészeti alkotásai, illetve azok dokumentációi mellé rövid leírást mellékelt. Művészethez való viszonyáról szólva megjegyezte: az alkotás eléggé magányos szellemi utat jelent, ugyanakkor műveit élő, valós térben szereti létrehozni. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-30
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
